Miközben mi attól félünk, hogy elhízunk, szervezetünk attól, hogy éhen halunk. Nem értünk szót. Miközben mi a kalóriákat kezdjük számlálni, szervezetünk arra utasít, hogy mindaz a kalória, amely testünkön kívül található, mielőbb kerüljön belülre. Vagyis együnk. Azonnal és mindenáron.

Riadó!

Egyre kevesebb súly, egyre több dicséret. Egyre kisebb ruhaméretek, egyre nagyobb önbecsülés. Szervezetünknek is örülnie kellene: javulnak a cukor- és koleszterin-értékeink és velük életkilátásaink is. Ha minden ilyen szép, miért nem marad mindenki karcsú, aki egyszer lefogyott? Talán a jóllakottság nagyobb jutalmat jelent, mint a fogyással elért összes sikereink?

Semmi kétség: ha egyszer egy étel tiltólistára kerül, mert úgymond hizlal, annak elfogyasztása fokozott élvezettel jár. Ezt étkező emberek agyáról készült felvételek is alátámasztják. A bűntudat a jutalmazó hatást tovább erősíti.

De van egy másik ok is. Szervezetünk nem mindig ért a mi nyelvünkön. Azt a kifejezést: fogyókúra, nem ismeri. Számára ez annyit jelent: nélkülözés, éhínség. Hogy egyik legfőbb félelmét, az éhen halást elkerülje, hamar riadót fúj. Egyrészt lecsökkenti az anyagcsere sebességét, hogy amit csak sikerül magához vennie, az ne kerüljön elégetésre, hanem tárolódjon a raktárakban. Másrészt az agy, energiahiánya miatt, egyre ellenállhatatlanabbul késztet a fokozott táplálékbevitelre. Ez a belső parancs ütközik meg a fogyókúra előírásaival. És hogy melyik győz?

Lesújtó igazság

Igen hatékony biológiai gépezetek vagyunk, akik arra evolválódtak évmilliók során, hogy annyi súlyt tartsunk meg, amennyit csak lehetséges. Az elhízás tudománya mostanra világossá teszi: lefogyni és a súlyt hosszú távon megtartani csaknem reménytelen. Legalábbis, ahogy Traci Mann pszichológus (Minnesota Egyetem) – két évtized kutatásai után – állítja: ez csak a fogyókúrázók egy törpe kisebbségének, mindössze öt százalékának sikerül!

Traci Mann

Azért gondolhatjuk ezt többnek, mert a rövid távú fogyást viszonylag még megengedi biológiánk. A súly azonban elkezd visszakúszni – ez átlagosan egy év múlva következik be. Innentől fogva pedig folyamatosan emelkedik, mígnem eléri az eredetit vagy még annál is többet. Leggyakoribb eset, hogy nagyjából ugyanott végezzük, ahol kezdtük.

Ezzel együtt jóval többször találkozunk örök karcsúságot ígérő étrendekkel vagy étrend-kiegészítőkkel, mint azzal a ténnyel, hogy a tartós fogyás az esetek 95 százalékában nem sikerül. Ennek oka, hogy a szakértők nem szívesen beszélnek erről. Attól tartanak, hogy eltántoríthatják az embereket erőfeszítéseiktől, az edzéstől és a diétázástól, amelyek akkor is egészségesek, ha végül nemigen változtatnak a testsúlyon. Sajnos azonban az egészség önmagában nem túl erős motiváló tényező. Kutatások szerint az emberek akkor hajlandóak edzeni és csökkenteni a kalóriabevitelüket, ha hisznek abban, hogy ettől lefogynak és jobban néznek majd ki. 

Testsúly-menedzsment

Habár sok elhízás-specialista elhallgatja a teljes igazságot, rejtetten azért átadják az üzenetet. Főként azzal, hogy fogyás helyett egyre inkább testsúly-menedzsmentről vagy testsúlyvezetésről beszélnek. Tudományos alapokon az is meghatározható, mely tényezők fokozzák a hízás veszélyét, és melyek növelik esélyünket a súly megtartására.

Melyek a hízás rizikófaktorai? Kutatások szerint ilyen a tartós kialvatlanság. Akik naponta 5 órát alszanak, sokkal több súlyt szednek föl, mint akik 8-9-et. A másik veszély, amelytől egyikünk sem tudja magát teljesen függetleníteni: az ún. obezogén környezet. Gyorséttermek közelében dolgozók például másoknál jobban híznak. Ha sok kulináris inger éri az agyat, újra meg újra ellen kell állnia, ami energiát kíván tőle. Végül az agyi energia lemerülése ellen próbálunk tenni valamit, és a legkézenfekvőbb, hogy kávéhoz és édességekhez forduljunk. A tudósok figyelmeztetnek: akaraterőnk véges, és a sok vonzó inger közepette egy idő után könnyen megtörik. Jobb, ha minimalizáljuk ezek jelenlétét magunk körül: számoljuk fel a keksszel, paránnyal teli szekrényt, a feltétlenül szükséges vendégvárókat pedig tartsuk mélyen elzárva. Üzletekben a legtöbb vásárló önkéntelenül is sokat bámulja az olyan termékeket, amelyeket eredetileg nem akart megvenni. Ennél jobb, ha az édesség- és üdítő-soroknak a tájára sem megyünk.

Kevés alvás, sok stressz, mozgáshiány, nassolás… van, ami ezeknél is jobban hizlal? Paradoxul hangzik, de ha fogyni akarunk, az, amit leginkább kerülnünk kell: a fogyókúra! Az egymás utáni fogyókúrák hizlalnak a legjobban. Ez nem azt jelenti, hogy tartsuk meg rossz étkezési szokásainkat. Inkább tájékozódjunk az egészséges étrendek felől, és ezek alapján állítsunk össze néhány alapelvet, amelyhez egy életen át tarthatjuk magunkat. Persze nem tudhatjuk előre, mi az, ami számunkra vállalható. Néhányan könnyedén elhagyják a kenyeret, a cukrot, vagy gyakorlatilag mindent, ami állítólag hizlal. Ők lehetnek a vasakaratú kisebbség, vagy olyan súlyos betegségekben szenvedő emberek, akik a diétától rögtön jobban érzik magukat. Ami minket illet, próbáljuk ki néhány hétig a szerintünk ideális étrendet, és jegyezzük fel, hol tértünk el attól. Hogy fenntartható táplálkozási szokásokra tegyünk szert, a kilengéseket is be kell kalkulálnunk. Egy használható étrend a saját ellentétét is magában foglalja: azt, amikor képtelenek vagyunk követni, például mert túl jó, vagy túl rossz a kedvünk hozzá; mert túl vagyunk terhelve, vagy éppen unatkozunk; végül, mert éppen semmi kedvünk ellenállni a csábításoknak. A kulcs, hogy ilyen alkalmak után minél hamarabb vissza tudjunk térni eredeti étrendünkhöz. Ebben segítenek az önkontroll növelésére alkalmas módszerek.

Sokszor halljuk, hogy ne mérjük naponta súlyunkat, mert annak természetes ingadozásai elkedvetleníthetnek. Újabb vizsgálatok szerint viszont akik naponta méredzkednek, sikeresebben tartják meg súlyukat. A mérleghez hasonlóan növeli tudatosságunkat a már említett naplóvezetés. Még jobb, ha a sikeres időszakok után megjutalmazzuk magunkat. Ezzel egyben elkezdtük a testsúly menedzsment játékosítását is. A szakértők kissé szigorúan azt tanácsolják, a jutalom ne valamely tiltott étel legyen. Valójában ebben sincs semmi rossz. Hacsak nem vagyunk olyanok, mint az immár "tiszta" kokainisták, akiknél félő, hogy akár egyetlen szippantástól is visszaesnek.

Az önkontroll összeomlása

Vegyük figyelembe az önkontroll természetes hullámzásait. Már napi szinten is. Reggel tevékenységre, edzésre bírni magunkat, este pedig ellenállni az étvágynak, tipikus problémák. A hullámzás ezen kívül hosszabb időtávon is megfigyelhető. Néhány hétig, hónapig, akár évig világos a fejünk és minden téren kontrolláltabbak vagyunk a szokásosnál, de ez lassan és fokozatosan alábbhagy, s átcsúszunk a rosszabb formánkba. Hogy miért, az titok. Talán csak agyunk fárad bele abba az állandó többletmunkába, amit az önkontroll fenntartása jelent. A jelenség leginkább a kiégéssel rokon, amelyet azoknál írtak le, akik túledzik magukat, vagy segítő foglalkozásúakként sokat kell nehéz vagy reménytelen esetekkel dolgozniuk. A kiégést változatossággal, kikapcsolódással szokás megelőzni. De a testsúly kontrollja esetén ez egyenlő lenne a cukros, zsíros ételek fogyasztásával, végeredményben a hízással.

Az életmódváltókra leselkedő első csapda a túlzott kalóriamegvonás, amely hamar átcsaphat az ellenkezőjébe. De ez még aránylag könnyen leküzdhető: csak arra van szükség, hogy mértékkel tartsunk mértéket. Aki ezt a csapdát kikerülte, és hosszú távú életmódváltást sikerült megvalósítania, annál a második fő csapda a kiégés. Ez jóval megfoghatatlanabb, mint az első. Ennek eshetett áldozatul Liz Taylor amúgy tökéletesnek tűnő programja, amellyel 50 fölött sikerült remek formát elérnie. Az olyan érzelemvezérelt – és függőségre hajlamos – személyiségek számára, amilyen a színésznő is volt, az önkontroll gyakorlása még kimerítőbb, mint az akarat- vagy értelemvezérelt embereknek. Az ilyen emberek végül úgy dobják le magukról az új életmód-programot, mint egy kényszerzubbonyt, mert nem tudnak azonosulni vele. Igazi sikert pedig akkor lehet elérni, ha egy program önazonosságunk részévé válik. 

Liz Taylor a Nem félünk a farkastól c. filmben

Létezik-e szuper étrend?

Talán az olyan tartós életmód-váltások, amelyek célja túlmutat a fogyáson. A hozzájuk társuló ideológiák nem feltétlenül igazak, de ettől még lehetnek hasznosak. Aminek értelmét látjuk, az önmagát fenntartó tevékenységgé válik, szemben a fogyókúrával, amely hiány- és stresszállapot lévén, hamar arra készteti az agyat és a testet: mindent vessen be a fogyás ellenében. A fogyókúra minden, csak nem önmegerősítő folyamat. Sőt, mielőbb véget akar érni. A jutalom viszont sokszor távolinak tűnik.

Nagy lemondás – távoli jutalom: a kudarc receptje. Mérsékelt lemondás – közeli jutalom: az életmód-ideológiák titka. Amishok, harcosok, testépítők, vegánok, makrobiotikusok, böjtölők. A közös bennük, hogy lelkesen mondanak le hosszú életszakaszokra, vagy akár egy életre az általuk kizárt táplálékokról. Ha lelkesedésük alábbhagyna, meríthetnek az olvasmányaikból, közösségük többi tagjának sikereiből, a fanatikusokból, meg abból a hitből, hogy az egyetlen helyes úton járnak.

Jakabffy Zsófia  személyi edző