2021. sze 25.

Az agy, akár a bor

írta: Ananda
Az agy, akár a bor

1986-os-5-puttonyos-tokaji-aszu.jpgMiért van az, hogy az öregeknek már 30.000 évvel ezelőtt döntő szavuk volt az akkori törzsek legfontosabb dolgaiban? Az a meggyőződés, hogy a korral romlanak értelmi képességeink, csak a XX. század második felében terjedt el. "Értelmi hanyatlás létezik ugyan, de csak az Alzheimer-kórosoknál, mivel az ő idegsejtjeik száma drasztikusan csökken" - állapítják meg a Berkeley-i California Egyetem kutatói. Az egészséges embereknél a neuronoknak csak egy része hal el, méghozzá igen lassan. Az idegsejtek továbbra is új kapcsolatokat hoznak létre egymás között, s ez igen fontos a jelek továbbítása és feldolgozása szempontjából. Mély bölcsesség rejlett tehát abban, hogy az antik Spártában döntő befolyással volt a kormányzatra az öregek tanácsa, ahol 60 év volt az alsó korhatár. Hasonló okokból Athénben az areopagos öregjei voltak a bírák és ők választották meg a hivatalnokokat.

J. R. R. Tolkien 45 évesen kezdte írni a Gyűrűk urát, és 61 éves korában fejezte be. Csak 50 év fölött érte el a nagy sikereket Ian Wilmut, aki Dollyt klónozta, és emberi genom-kutatásokból ismert Craig J. Venter.

Mentális aerobik

 Az öregek máshogy dolgozzák fel az ingereket, mint a fiatalok, de ez nem jelenti azt, hogy agyuk kevésbé lenne produktív. Ha megfelelően stimulálják, akkor szüntelenül fejlődik, a korra való tekintet nélkül. "Az idős korú embereknél a jobb félteke aktívabb, mint a bal, és az értelem továbbra is helyesen működik", mondja dr. Elżbieta Łuczywek (Lengyel Tudományos Akadémia Kísérleti és Klinikai Orvostudományi Intézete), aki 100 év felettieket vizsgált meg neuropszichológiai tesztekkel. Kiderült, hogy amennyiben nem szenvednek demenciában, sikeresen megoldják a fejtörőket és a bonyolult kirakós feladatokat.

Az öregedés során bizonyos neuronok aktivitása csökken, azonban az agy oly módon strukturálódik át, hogy az idősek a fiataloknál helyesebben használják a nyelvet, találóbban fogalmazzák meg gondolataikat, sőt, sikeresebben oldanak meg problémákat. Az öregebbek gyorsabban felfigyelnek nagy tárgyak mozgására, és több részletet vesznek észre, mutatták ki Allison Seculer vizsgálatai (McMaster Egyetem). A tudósnő huszonéveseket hasonlított össze a 70-es éveikben járókkal; a feladat az volt, hogy meg kellett állapítani: egy számítógép képernyőjén milyen irányban mozognak a csíkok. Kiderült, hogy az öregek gyorsabban és pontosabban követik a változásokat a képernyőn.

Mítosz az a meggyőződés, hogy a korral romlik az emlékezet?

Betegségek ugyan gyengíthetik az emlékezetet: depresszió, tüdőgyulladás vagy tartós stressz. Ez esetben pusztulnak az emlékezetért és a felismerőképességért felelős hippokampusz neuronjai. Emellett viszont továbbra is keletkeznek új neuronok és új idegsejt-kapcsolatok. Joe Tsien (Princetone Egyetem) kutatásaiból az derült ki, hogy a vizuális emlékezet és a térbeli tájékozódás bármely korban fejlődhet, sőt, az emlékezet gyakorlatoztatásával a hippokampuszt még növelni is lehet.

Az öregek agya ugyanolyan könnyen képes új kihívásokhoz alkalmazkodni, mint a fiataloké. Az értelem rendszeres tréningje, pl. idegen nyelv tanulása, igen jótékonyan hat a mentális képességekre. Ez derül ki Karlene Ball kutatásaiból (Alabamai Egyetem). Olyan idős embereknél, akik naponta két órát gyakoroltak 5 héten keresztül, az emlékezet 26%-kal javult, a logikus gondolkodás képessége 74%-kal, az információfeldolgozás sebessége pedig 87%-kal növekedett. 

A korral nem degenerálódnak az agyfunkciókért felelős gének. A Harvard tudósai megállapították, hogy 26 és 106 év között lévő személyeknél a prefrontális kéreg neuronjaiban a géneknek csak 4%-át éri kár, főleg azokban a DNS-szakaszokban, amelyek nem gyakorolnak közvetlen befolyást az idegsejtek aktivitására.

Alkotó öregség

"Az 50-esek, 60-asok a fiataloknál sikeresebben oldják meg a mindennapi élet problémáit, és gyakran csak ebben a korban érik el alkotóképességük csúcsát. Jobban asszociálnak, és rugalmasabbak alkotás közben", mondta Alison Seculer. 

Benjamin Franklin, a Függetlenségi Nyilatkozat társszerzője 78 éves korában feltalálta a bifokális szemüveget. Pablo Picasso is alkotott élete alkonyán; Goethe a Faustot 81 éves korában fejezte be. Gene Cohen vizsgálatai 300 főt számláló mintán kimutatták, hogy ha az idős személy foglalkozik valamilyen alkotó tevékenységgel, akkor ritkábban megy orvoshoz, nem fogyaszt annyi gyógyszert és kevésbé valószínű, hogy depressziós lesz. Ideje annak, hogy már ne gondoljunk úgy az öregségre, mint vegetálásra. Az öregkor lehet kreatív, és a fejlődés soha nem túl késő.

 

Szólj hozzá